Horizont

13.fejezet

Egy barna póló és egy vastag farmer. Megteszi – gondoltam miközben felöltöztem. Átmentem a kis fürdőszobába, hogy valami formát adjak a hajamnak, de végül inkább csak egyszerűen lófarokba fogtam.

A konyhában egy szendvics várt. Miközben elfogyasztottam, az esőcseppek gyászosan kopogtak az ablakokon. Nem gondoltam volna, hogy belátható időn belül el fog állni. Raynek azonban igaza volt, mint mindig.

Ő már az ajtóban toporgott, mikor én még a kávésbögrét tartottam a forró vízsugár alá. Megvárta, míg eltörlöm, azután sietősen intett, hogy igyekezzek. Felhúztam a kabátom, már csak útközben gombolhattam be. Az ajtót bezártuk, s mikor elindultunk a sártól ragacsos úton, a gyomromban valamiféle növekvő aggodalom virágzott ki. Sara egyedül gyötrődött az ágyában és ha véletlen felébredne (amiben persze nem hittem), akkor sem leszünk ott neki.

     A sárbam cuppogott a csizmám, amit Ray keresett elő nekem. Valamikor Sara viselte, mikor Rayel vadászaton voltak. Azon tűnődtem, vajon hányszor kísérte el Sara a vámpírt a vadászataira. Beleborzongtam a gondolatba, hogy akár Ray valami baleset folytán meg is ölhette volna, ami akár most velem is megtörténhet.

Ray csendesen járt, akár egy árnyék. Szárazabbnak vélt farönkökön egyensúlyozva haladt előttem, hol barla, hol jobbra fordulva, hol pedig valami nemlétező ösvényt követve kanyargott. Néha rám is szólt, hogy próbáljak halkabban járni, ilyenkor mindig elnyomtam egy cifra káromkodás, pedig tudtam, hogy igaza van. Ő gyakorlott volt velem ellentétben. Sara is biztosan képes volt alkalmazkodni hozzá, egyedül én lehettem ennyire béna. Úgy csináltam, ahogy tőle ellestem. Felkapaszkodtam egy magas farönkre és a környező fák ágaiba kapaszkodva lépdeltem végig a gyökérzetek mentén. Ray sokszor lekuporodott vagy minden előjel nélkül futásnak eredt. Néhányszor egyszerűen eltűnt a szemem elől, majd a másik irányban tűnt fel ismét. Bokrok mögött lapulva szimatolta a levegőt és a nyelvével ízlelgette azt. A szemében ősi vérszomj lángolt, mint mikor tegnap megérezte a vér szagát a levegőben. Olyan démoni volt, mint mikor torkon ragadott. Ettől a tekintettől elmegy az ember élekedve, és biztossá válik benne az elkerülhetetlen halál érzésének félelme. Hiszen tudod, hogy meg fög ölni, bármi történjék, ha alkalma nyílik rá, gondolkodás nélkül a torkodnak fog esni.

Elképzeltem, ahogy Ray megtámad egy szarvast. A földre teperi és az állat nyaka eltűnik Ray előre hulló haja mögött. Vér folyik le a szőrrel borított testen és apró tócsába gyűlik az állat lába körül. Ray arca is csupa vér, rámkacsint. Felforult a gyomrom, halkan levegőért kapkodtam, közben elhessegettem a borzalmas képet. Még percekig a hányinger kerülgetett.

A csizmám tovább cuppogott, de ezen kívül más hang nem hallatszott. Az eső már rég elállt, talán csak a fák leveleiről csepegett az össszegyűlt víz. Fogalmam sem volt, mióta menetelhettünk már az erdőben. Nekem minden fa olyan egyformának tűnt. Biztos voltam benne, hogy Ray nélkül elvesznék. Esélyem sem lenne itt a menekülésre. Fájni kezdett a lábam, a hideg belopta magát a ruhám alá, hiába fogtam össze magamon a kabátot oly szorosan. Kiült a karomra a libabőr és a nehány dermesztő vízcsepp megült a hajamon. Borzongás futott végig a gerincemen. A leheletem kavargó párafelhőként szállt fel  előttem. Ray alakja megint távol volt, csak egy elmosódott folt derengett a fák között.

Lekuporodott és intett, hogy én is tegyek így. Beleszimatolt a levegőbe. Izmai megfeszültek. Hasra vetődtem a sárban és mellé kúsztam.  A bokor alacsony volt és félig kopasz, nagyon gyenge búvóhelyül szolgált. A ritkás ágak között tökéletesen kiláttam a rétre, ahol egy kisebb szarvascsorda legelte a száraz füvet. Néhányan a fák törzsét koptatták agancsaikkal, mások a környező bokrok között matattak. Megdobbant a szívem. Ray hangosan szuszogott mellettem. Intett, hogy maradjak itt és ne mozduljak, majd a fejét lehajtva elosont a fák mögött. A tenyérnyi rét túlsó felén állt meg, egy az enyémhez hasonlóan kopár bokor mögött. A sarkain hintázva ült, fekete haja az arcába lógott, de a vadászat hevében erre már nem figyelt. Olyan volt, mint a legpompásabb  ragadozó. Félelmetes és mégis védelmező vadász, egy őrült pillantásával rendelkező démon, egy szomjas vámpír, egy ölni készülő barát.

Ray alakja megremegett, ahogy egy ködfelhő úszott át a rét felett, melyet a szél hozott magával. Eső sós szagát éreztem a levegőben, pedig a vihar már messze járt. Egy csepp hullott a nyakamba, amitől összerezzentem és annyira összehúztam magam, ameddig nem kezdett el fájni a hátam. Előre görnyedve lestem ki a csupasz, halott ágak között. A fűben romok hevertek. Valami oda nem illő szilánkok feküdtek egy szarvas lábánál. Lehasított és összetört facsíkok, törött edényok, por, üvegszilánkok. Felpillantottam és megláttam, hogy ami ott áll, az nem a szarvas. Egy ember volt az. Egy magas fiú állt a romok között és a kezében forgatott valamit. A falról félig leszakadtak a szekrények, a padló porát friss lábnyomok tarkították. Felismertem a helyet: ez Sara háza volt. Most viszont, mintha háború dúlt volna belül. A fiú megfordult, a kijárat felé nézett. Ben kékeszsürke szemei néztek vissza rám. Egy pillanatra mintha még meg is akadtak volna rajtam, de a tekintete gyorsan továbbsiklott. A folyosót fürkészte. Üres volt. A nappaliból hangok szűrdtek ki, Ben izmai megfeszültek. Arcára kiült a rémület. Futásnak eredt. Az ajtóban álltam, nem mehetett volna el mellettem, ő mégis átsikott rajtam. Hideg érzés futott végig a testemen. Felsikoltottam, de csak néma levegőhullám tört fel a tüdőmből. Megperdültem. Ben végigrohant a folyosón és kivágta a bejárati ajtót. A konyhából egy sötét alak rontott ki. Ruhája ragadt a vértől és az azzal keveredő portól. Az alak vicsorgott, olyan volt, mint egy mutáns farkas. Szájából két agyar tört elő, háta ívben előre görbült, karjai helyén vaskos, hullámzó izomköteg feszült a végein karmokkal. Lábai szintén izmoktól dagadoztak, a nadrág majdnem szétszakadt. Egyenesen belenéztem a szörnyeteg vörös szemeibe, aki csak átnézett rajtam. Egy förtelmes démonnal álltam szemben. Némán sikoltva ugrottam félre az útjából, mikor előre lendülve utat tört magának a roncsok között. Gondolkodás nélkül utána vetettem magam.

A ház előtt megálltam egy pillanatra és visszatekintettem.  Aszívem összefacsarodott a látványra. A ház szinte összeroppant. Az ablakokat betörték, a függönyök kilógtak a törött keretekből, a roskadozó falakból nagyobb darabok is hiányoztak, szinte tökéletesen be lehetett látni. A bútorok tönkrementek, az egész totálkárossá vált, úgy, ahogy volt. Az járt a fejemben, hogy ezt hogyan fogom elmondani Saranak.

Üvöltés hallatszott. Megpördültem. A démon már jóval előttem rohant, Ben lélekszakadva futott, már majdnem az utca végén járt, mikor egyszercsak megállt és visszafutott. A legközelebbi mellékutcába kanyarodott be, a démon is itt tűnt el a szemem elől. Utánuk vetettem magam. Egy percel később már én is a kis utcában álltam. Összeránduló gyomorral láttam, hogy ez zsákutca. Ben a falnak lapulva remegett, de nem a félelemtől. Szemében ádáz düh csillogott. A démon lassú, kimért lépésekkel közeledett felé. Hosszú csíkot hagyott maga után a nyála, amely két oldalról folyt a szájából. Ben vonaglott, és akkor rájöttem, hogy mire készült. Át kellett változnia, hogy ezt túlélje. Elborzadva néztem végig, amint az egész teste a földre hullva megynúlt, a kezei átalakultam izmos lábakká, a feje is megnyúlt és dühtől eltorzult farkaspofává változott. Az egész testét fekete szőr borította, de még nem volt teljesen farkas. Félig mancs, félig emberi kezei között még szorította azt a valamit ami már a konyhában is nála volt. A tőrt. A felkelő nap szennyes fénye egy pillanatra megvillantotta a pengét, hogy azután tovább kússzon az életéért küzdők tekintetére.

A démon felkapta Ben-t, aki nyüszítva vergődött a szörny karjai között. Addig semmit sem tehetett, míg teljesen át nem változott. A fogait csattogtatva igyekezett minnél közelebb kerülni a démon fejéhez, de az eltartotta őt magától. A tőr a földre zuhant és hangos csengéssel pattant egyet vissza a sárból. A pengére vér csöpögött. A démon karját vércsíkok foltozták, ahol a farkas fogai a kemény bőrbe méllyedtek. Azután egyszerű roppanás hallatszott és egy elnyújtott nyüszítés hasított a hajnali levegőbe. Ben lemerevedett.  A tekintetünk találkozott, és az övében csak egyetlen szó volt: Fuss!

Tudtam, hogy futnom kellene, de képtelen voltam.  A lábaim nem vittek. Könnyek folytak végig az arcomon. Egy kósza szellő megfordult az utcában, és a farkas nyakán felborzolódott a szőr. Élettelenül lógott a démon karmai között. A szörny felvonyított és mégyegyszer összeroppantotta az egész halott testett, hogy a lehető legtöbb csont összetörjön. Felüvöltöttem, de ez már nem erőtlen hang volt csupán, hanem igazi, felszakadó üvöltés, amihez az emeber hosszú éveken át gyűjti magában az energiát és az okokat, amiért olyan édes lesz mindezt kiadnia magából, az okokat, melyektől ez az üvöltés olyan vérfagyasztó lesz. Nálam egyszerűen feltört és nem is akartam visszafogni magam.  A könnyektől azt sem láttam merre tartok, csak a démon felé rontottam.

A bokor ágai megkarcolták az arcom, hirtelen már nem láttam a démont, karjaiban a halott farkassal. Csak a szarvast láttam, aki békésem rágcsált egy száraz fűcsomót, majd mikor meglátott, rémülten ugrott félre előlem. Egy pillanattal később Ray testét láttam felém lendülni. Egy pillanat alatt futott át rajtam a gondolat, hogy ha azok a hegyes fogak belém marnak (márpedig ez elkerülhetetlen), akkor én meghalok.